Néhány gondolat kavarog a fejemben a kép láttán.
Először is, amikor merünk szakmailag és emberileg is hitelesek maradni, talán lesznek, akikkel távolabb kerülünk egymástól – de ez ad helyet azoknak a valódi kapcsolódásoknak, amiktől egy iskola vagy bármely munkahely több lesz, mint egy épület!
Pedagógusként és/vagy szülőként óriási a nyomás: minden elvárásnak meg kell felelni. De a gyerekek nem a „tökéletes szerepet”, hanem a hiteles embert keresik bennünk! Az önazonosság nem azt jelenti, hogy felrúgjuk a szabályokat, hanem azt, hogy merjük képviselni az értékeinket.
Lehet, hogy ez néha konfliktushoz vezet, de hosszú távon csak így teremthetünk érzelmi biztonságot a gyerekeknek és saját magunknak is. 
Vajon mi az a legkisebb dolog, amivel egy pedagógus vagy egy szülő megőrizheti a hitelességét a mindennapi elvárások sűrűjében?
