„Ha egy gyerek hatévesen nem köszön, miért baj? Majd köszön húszévesen. Ha egyévesen nem szobatiszta, miért baj? Igen kevés lány pisil be a nászéjszakán. Svédországban nem probléma, ha a gyerek nem tud számolni másodikban. Van ideje negyedikig. Hát nem mindegy, mikorra tanul meg bizonyos dolgokat a gyerek? Lényeg, hogy mikorra felsőbe megy tudja azokat. Az egyik kislány 12 évesen kezd menstruálni, a másik 14 évesen. Ha testileg hagyom ezt a „szabadságot”, szellemileg miért nem? Miért kell siettetni a fejlődést? Hová ez a nagy rohanás?

Mit csinálunk magunkból és a gyerekeinkből ebben a nagy rohanásban? Ha megfigyeljük a nagy zsenik gyerekkorát a következőt vesszük észre: lassan bontakoznak ki. A zseniális emberek többsége eléggé málé a fejlődés korai szakaszában. Későn érők. Ha egy gyerek olykor kissé elmaradottabbnak néz ki a társaihoz képest attól még nem biztos, hogy ez rossz jel.

Mindig is mondtam, hogy az irodalomból sokkal több pszichológiát tanultam, mint a tankönyvekből. Azt ugyan nem tudom, hogy mivel lehetne az életet jobb nívóra emelni, de azt biztos, hogy lassítani kell. Biztosabbnak lenni saját magunkban, mert az élet mindazt az alaptudást és készséget megadja, amire alapvetően szükségünk van.” /Popper Péter/