Minden gyerek egyedi és utánozhatatlan megnyilvánulása a természetnek!

Nagyon sokszor találkozom azzal a helyzettel, amikor a jobban boldoguló testvérhez, rokonhoz hasonlítják a még szárnyát is alig-alig bontogató másikat.

Emlékszem egy esetre, amikor még iskolaváltásra is sor került, mert az adott tanuló nem úgy teljesített, mint a felnőtt testvére ugyanannyi idős korában. Ennél az alkalomnál a szülővel még véleménykülönbség is kialakult.

Éreztem a haragját, mert én egy talpraesett srácot láttam a fiában, és elfogadtam azt, hogy a napi szintű edzések és a hétvégi bajnokik mellett nem képes mindenből megszerezni az ötöst, ami szerintem egyáltalán nem gond.

Persze gondolhatják, hogy könnyen beszélek, mert a másik gyerekéről van szó, de én a saját fiam esetén is hasonlóan gondolkodom az elért eredményekről. A fiam egy nagyon jó alapokkal rendelkező, de átlagos eredményeket elérő, hullámzó teljesítményt nyújtó tanuló, aki annyit szív magába az iskolai dolgokból, amire éppen szüksége van. Képes 15-20 perc alatt megtanulni egy-egy verset, vagy 5-ös félévi dolgozatot írni matekból – emiatt majdnem DNS-tesztre is elvittem.

Amikor „lazára” fogja, akkor persze jönnek a közepes eredmények. De nem a közepes jegyből indulok ki! Sokkal inkább abból, ha odateszi magát, akkor mire lehet képes! Ahogyan a művész is látja már a márványtömbben magát a szobrot, én is így tekintek a fiamra és a suliban is a gyerekekre: próbálom látni, keresni bennük a jövő emberét, azt, hogy mire lehet majd képes 10-15 év múlva!

És itt abszolút nem arról van szó: hogy jaj, szegény gyerek, ne tanuljon semmit! De, igenis tanuljon, szívja magába az ismeretet! Izzadjon, de azt tegye egy olyan dologért, ami hasznot hozhat számára!

Kb. 2 hete leültem a nagyobbik fiammal este 9 óra körül – edzés után – biológiát tanulni. Nem sokkal később aztán megfogadtam, hogy többé nem teszem. Azon kívül, hogy a zöld szemesostoros jellemzőit, a változás, változékonyság, autotróf stb. fogalmát próbálta befogadni, kb. 10 perc elteltével nagyon rosszul kezdtem érezni magam, mert éreztem, hogy az ő esetében, soha nem lesz haszna az éppen bebiflázott dolgoknak! Persze a dolgozata 4-es lett. Mondhatnám szuper, de mégsem teszem! Tegnap rákérdeztem, mire emlékszik, sejthető a válasz…

És itt jön a klasszikus mondás: „a műtét sikerült a beteg meghalt”.

/Szent-Györgyi Albert/

Legalábbis így éltem meg azt a kb. 45 percet, amíg a témazáróra „felkészültünk” este 9 és 10 óra között!

Nyilván szülőként én is dilemmában vagyok: ha nincs jó év végi osztályzat, bukjuk a továbbtanulást. A jegyekkel való értékelés azonban, nem mindig tükrözi helyesen a gyermekekben rejlő esélyt, ráadásul az osztályzatokkal történő teljesítményértékelés miatt nem feltétlen a tudásért, hanem a jó jegyekért tanulnak diákok! Lásd a fenti példát!

Mit lehet akkor tenni? Egyrészt bízni a gyerekünkben, másrészt folyamatosan keresni, kutatni, mi lehet az a terület, ami SZÁMUKRA megfelelő, inspiráló!

Karinthy Frigyes így ír a Magyarázom a bizonyítványom című írásában:

„Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány – ez csak afféle lenyomat, amit ideiglenesen kiosztottak nekem.”