„Vedd észre, hogy a gyermeket nem lehet kényszerrel tanítani. A puszta léted, a viselkedésed az, ami formálja. Éreztesd meg vele, mi helyes, mi nem. Ebből tanulja meg, mi jó és mi nem. Támogasd és tégy meg mindent azért, hogyha felnő, elégedett és boldog legyen.” (F. Wagele)
Minden gyereket egyszer el kell indítani a saját önállósulásának útján. Az iskoláknak ebben az lenne a legnagyobb szerepe, hogy megismerteti a gyerekekkel az együttélés szabályait, megadja számukra a kibontakozás lehetőségét, iránytűt ad a diákok kezébe, és folyamatos visszajelzéseivel támogatja a családokat a kölykök előmenetelét illetően.
Szerencsés esetben az iskola és a szülői ház kapcsolata harmonikus és a gyermek fejlődését szem előtt tartva tud kommunikálni egymással.
Abban az esetben azonban, ha vagy a szülő, vagy az iskola oldaláról túlzott követelményeket támasztunk a gyerekek iránt, rögtön egy konfliktushelyzet áll elő, amelyben pontosan az sérül, akinek a legjobbat akarjuk!
Jean Piaget (svájci pszichológus) egyszer azt mondta, hogy “legtöbb ember számára az oktatás azt jelenti, hogy a fiatalokat megpróbáljuk egy átlagos felnőtthöz hasonlóvá tenni.”
Mint iskolában dolgozó sokszor tapasztalom, hogy a tanulók nem tudnak megfelelni a rájuk nehezedő szülői elvárásoknak. A gyerek nem az elvárt eredményeket hozza. Ahogyan azonban egy cserjétől sem lehet elvárni, hogy nagy árnyékot adjon, úgy egy tizenéves gyerekben sem feltétlen a leendő bölcsészprofesszort, orvost, zongoraművészt stb. kell látni, pusztán csak azért, mert szülőként arra az útra szántuk. Véleményem szerint a legfontosabb annak a vizsgálata, hogy mennyire reálisak vagy megalapozottak a követelményeink gyerekünkkel szemben? El tudjuk fogadni, ha más utat jár be, mint amit előzetesen kigondoltunk számára?
Úgy gondolom szülői felelősségünk pontosabban abban van, hogy felismerjük gyermekünk terhelhetőségének határait, észre vegyük, hogy mire vannak igényeik, mi az egyéniségüknek megfelelő irány! Éppen ezért mindenképpen tartózkodjunk attól, hogy a saját beteljesületlen álmainkat valósítsuk meg gyerekünkön keresztül!
Először is, ami a legfontosabb: ne ítéljük el a gyerekeket pusztán azért, mert az adott tárgyból nem úgy teljesít, ahogyan azt szeretnénk! Ne feledjük, minden kölyök különböző ritmusban érik. Lehet a mi gyermekünk is egy későn érő típus! Minél hamarabb elfogadjuk, és felismerjük azt, hogy mi okoz számára örömet, minél korábban észre vesszük a benne lévő lehetőséget – amit az osztályzatokkal sokszor nem is lehet mérni – annál inkább meg tudjuk könnyíteni a gyermekkorát!
Úgy gondolom egyáltalán nem baj, ha “csak” a rajzokért vagy a versekért van oda. Inkább örüljünk annak, hogy van olyan terület, amiben örömét leli! Ne essünk hát kétségbe, mert felcseréli a számlálót a nevezővel, vagy nem érti a törtekkel való szorzást! Bízzunk benne, hisz belőlünk van!
Attól pedig, hogy naphosszat gyakoroltatjuk vagy sürgetjük nem feltétlenül fog jobb eredményt elérni! Egyrészt elvesszük attól az időt, amit igazán szeret, másrészt csak további görcsösséget érünk el, a munkához való motivációja lecsökken, majd jönnek a konfliktusok (szülő-gyermek, szülő-iskola, gyermek-iskola), majd végül a felelősségáttolás, ami akár az iskolaváltásban vagy testi tünetekben is kicsúcsosodhat!
Gondoljunk csak bele: van egy olyan tárgy, amit nem szeret – mert nincs benne öröme, sikerélménye, nincs hozzá még affinitása – majd otthon vagy a magántanárnál még órákig ugyanazzal kínozzuk! Biztos, hogy ez jó megoldás? Egy nagyon kedves ismerősöm mondta olyan ez, mintha valaki utál futni, de mi minden délután arra kötelezzük, hogy teljesítsen 5-10 kilométernyi távolságot. Egy ilyen helyzetnek valljuk be őszintén, felnőttként sem örülnénk!
Hangsúlyozom, nem azzal van baj, ha a gyerek néhanapján megizzad! Izzadjon! Akkor van baj, ha ráerőltetünk egy olyan dolgot, amely nem passzol hozzá, amely nagyon nagy energiák befektetésével sem hozza meg a várt eredményt! Olyan ez, mint amikor az adott növényt olyan földbe akarjuk elültetni, ami nem kedvez a fejlődésének!
Természetesen szülői részről jogos elvárás, hogy az iskola adjon tudást, de még jogosabb, ha azt várjuk el, hogy az a tudás hasznosítható legyen. És itt van az oktatási rendszer felelőssége abban, mit kínál a tanulóknak, és miben méreti meg őket!
Ami a kínálati oldalt illeti, az egyik nagy hiányát a rendszernek ott látom, hogy csak papíron (értsd: törvényben) biztosítja a szabad iskolaválasztást. Véleményem szerint, ha megszűnne a körzetesítés, jobban kidomborodhatna az iskolák egyéni profilja, ami nagyobb biztonságot adhatna a szülőknek is, hogy gyerekük számára a legmegfelelőbb intézményt tudják választani, az iskolák pedig ezzel párhuzamosan elkezdhetnék az alulról való építkezést, azaz a saját gyermekanyagra építve meghatározni az arculatot, a kimeneti célokat!
Véleményem szerint másik hibája a rendszernek, hogy mind az iskola, mind a közgondolkodás is kiemelt jelentőséget tulajdonít az osztályzásnak, a diákok jegyben való mérésének. Nyilván szülőként kényszerhelyzetben vagyunk: ha nincs jó év végi osztályzat, bukjuk a továbbtanulást. A jegyekkel való értékelésünk, azonban nem mindig tükrözi helyesen a gyerekekben rejlő esélyt, és valljuk be őszintén olykor előfordul, hogy a tanári szubjektivitáson is múlik a kapott érdemjegy. (Zárójelben jegyzem meg azt az érdekes, persze korántsem általános jelenséget, hogy országos tanulmányi versenyeken legjobb tizenötben végző középiskolás diákok közül vannak olyanok, akik nem kapják meg év végén a jeles osztályzatot, sőt olykor még a 4-esért is felelniük kell!)
A minap az egyik poszt alatt véleményt cseréltem egy kollégával, aki a következőket írta:
„Nehéz megítélni tizenéves gyerekeknél, hogy kinek mi lesz a felesleges tudás felnőttként, valószínűleg mindenkinél más. Kell egy közös alap, amire mindenki építhet. Az érdeklődésre sem lehet teljesen alapozni, mert az is gyorsan változik gyerekeknél. Ráadásul egy 25 fős osztályban sokféle érdeklődésű gyerek van.”
Tulajdonképpen tökéletesen igaza van: tényleg nem tudhatjuk mi lesz a hasznos vagy felesleges tudás felnőttként. Én pontosan emiatt tartom tévesnek a tanulók állandó osztályzatokban való értékelését, megítélését! 13 évesen leosztályzom – ítéletet mondok róla – egy olyan dologból, aminek talán 20 év múlva hasznát tudja venni! Az a bizonyos közös alap pedig legyen inkább kevesebb, de szilárd, és ne esetleges!
Ami a szerzett ismeretek hasznosítását illeti Vekerdy Tamás egy vele készült interjúban a következőt mondta:
„Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg!”
A fentiek tükrében ne ijedjünk meg, ha gyerek nem érti a törtekkel való műveletet! Ha nem lesz belőle matematikus, lehet sehol nem fog ezzel találkozni az életben! Inkább azt vegyük észre, mi lehet számára a helyes irány! Jelenits István (piarista szerzetes, író, tanár) szavaival élve: a gyerekeket arra tanítsuk meg, hogy a saját helyzetükből, adottságukból kiindulva, tanuljanak meg gondolkodni.
Az iskolának véleményem szerint abban kellene támogatást nyújtania a gyerekek, családok részére, hogy a diákok önbizalmát, önbecsülését a helyes irányba terelje. Sokan azonban – diákok, szülők, pedagógusok egyaránt – a tudásanyag visszaadásának minősége szerint azonosítják a gyermek személyiségét. Ez egy nagyon téves folyamat! Gondoljunk csak bele, hogy hány szülő bizonytalanodik el saját gyermekét illetően, vagy esik kétségbe, mert a fia vagy a lánya nem érti az adott tananyagot, tantárgyat. Hány kölyök gondolja magáról, hogy hülye, mert rossz osztályzatot kapott? Az iskola szerintem pontosan arra hivatott, hogy megtalálja, majd megerősítse azt, amiben jók vagyunk!
Minden gyermek egy nagyon nagy lehetőség, ne redukáljuk le osztályzatokká a bennük lévő kincset! Ha „csak” egészséges és boldog, már attól is joggal lehetünk elégedettek! Ha eljön az ideje, mindent tudni fog, amire szüksége lesz!
Szerző: Pinto Renato
A kép forrása: https://hu.pinterest.com/pin/508695720407421896/