Ehhez a különböző nevelés-oktatási intézmények nevelőtestületeinek kellene megalkotnia egy, a tantárgyak vonatkozásában differenciált értékelési rendszert. Meghatározva, melyek azok a tantárgyak, amelyek esetében szükséges a napról napra való tanulás, a rendszeres házi feladat adás és annak a mindenkit érintő számon kérése. Véleményem szerint a magyar, matematika – mivel 8. évfolyamon felvételi tantárgy – és továbbá az idegen nyelv az, ami igényelheti a folyamatos, napi szintű gyakorlást, de a többi tantárgy esetén nagyon be kell határolni, mit kérünk számon a gyerekektől. Persze az imént felsorolt tárgyak vonatkozásában is alapvető cél lenne a mértékletesség!!! A „kevesebb, több” elve. Vagy úgy szervezni meg a tanítást, hogy az például 9 órakor kezdődjön – természetesen a szülők korábban is bevihetnék a gyerekeket az iskolába – de az órák megkezdése előtt lenne egy külön foglalkozás, ahol a tanulók megcsinálhatnák a leckét, akár a tanárjaik irányításával is! Egyelőre sajnos, még nem tartunk itt! De még ott sem, hogy a pedagógusok elfogadják azt, ha a gyerek az iskolában csinálja meg a leckéjét. Néhány éve nálam ez teljesen megengedett – történelmet tanítok – persze kritérium, hogy önállóan végezze el. Szerintem így eleve „élesebben” tud jelen lenni az órámon.

A többi tantárgy esetén a javaslatom a következő:

– Biológiából, kémiából, földrajzból és fizikából a tanuló előrehaladásának záloga az intenzív órai munka kell, hogy legyen: kutatómunka, kiselőadás, szövegértés feladatok megoldása. Ezek tanulós tantárgyak, ahol a gyerekekre, szülőkre bíznám, hogy válasszon ki a négy közül egy tantárgyat, amelyben szeretne jobban elmélyedni és abban az egy tantárgyban lehetne kötelezni a folyamatos értékelésre, számonkérésre, de csak előre bejelentett módon vagy házidolgozat elkészítésével. Természetesen jegyet minden tantárgyból adni kell, de a számonkérésre való felkészülés az iskolában valósuljon meg.

Én egyáltalán nem tartok attól, hogy a gyerekek „buták” maradnának, csupán abból indulok ki, hogy mi az, ami számára hasznosítható lehet, mi az, ami növelheti önbizalmát, önértékelését, és mi az, ami segíthet abban, hogy sikeresen helyt tudjon állni a középiskolában. Ahhoz, hogy biztos tudással rendelkezzen a középiskolában, korántsem gondolom, hogy a lendület megmaradásának a törvénye vagy az oxigénatom elektronszerkezetének Bohr-modelles ábrázolásának a bemagoltatása a helyes irány. Egyrészt azért, mert középiskolában újra tanulja, másrészt adódhat úgy, hogy olyan középiskolába kerül, ahol ezekről többet soha nem fog tanulni.

– Történelem tantárgy, mint, ahogyan látszik kimaradt a felsorolásból, ez köztes állapotot képez, a folyamatos gyakorlást igénylő és az iskolában is megtanulható tantárgyak között. Ez egy olyan tárgy, mely egyrészt identitásunk erősítését célozza, másrészt a továbbtanulásnál beszámít. A történelem esetében ezért lennének számonkérések, melyekre otthon kell felkészülni, de például a szúrópróbaszerű feleltetések megszűnnének.

– A készségtárgyak természetesen szintén nagyon fontosak! Itt most azért kapnak kevesebb figyelmet, mert bízom benne, hogy az elsajátításuk megoldódik az iskolában és nem ad további otthoni feladatot a tanulók számára! Az etika, osztályfőnöki, hon és népismeret órák esetén pedig fő cél a közösségformálás, személyiségfejlesztés kell, hogy legyen! Én személy szerint elképzelni sem tudom, hogy pl. etika tárgyból dolgozatot írassak a gyerekekkel! Sajnos hallottam már olyanról, amikor 8. osztályos tanulóknak átfogó elemzést kellett írnia arról, hogy a különböző világvallások (keresztény, zsidó, mohamedán vallás), hogyan találkoztak egymással a történelem folyamán és milyen pozitív, illetve negatív hatások történtek a találkozásukból…

A továbbiakban nézzük meg azt, mit tehet pl. egy gimnázium?

Először is gondoljuk végig, milyen adottságokkal, képességekkel, tudással kell rendelkeznie ma általában egy fiatalnak a sikeres munkavállaláshoz.

Legyen:

– megnyerő külsejű, jó fellépésű

– reális önértékelése, kellő önbizalma

– jó kommunikációs képességekkel rendelkező

– kreatív, rugalmas gondolkozású

– képes az együttműködésre, team munkára

– (legalább) angol nyelvismerete

– felhasználói szintű informatikai ismeretekkel rendelkező

– az adott munkakör betöltéséhez szükséges végzettsége

A tananyag napi szintű bemagoltatása tényleg támogatja a fiatalokat a sikeres munkavállalásban?

Az utolsó szempontot leszámítva nem hiszem. De az utolsónál sincs szükség az összes iskolai ismeretre.

Egy színművész, egy jelmeztervező, ügyvéd stb. mihez kezd majd az Avogadro-állandóval és a mól fogalmával?

Egy építészmérnök, fodrász, autószerelő mire megy önmagában a rokokó költészettel?

Persze egyáltalán nem arról van szó, hogy fenti dolgokról vagy a már iskolában bent lévő tananyagról ne beszéljünk! Ellenkezőleg az ismeret jusson el a tanulókig, aztán ha táptalajra talál, akkor nyomjuk nekik a feladatokat, vegyenek részt versenyeken, kapjanak meg minden számukra hasznosítható ismeretet, de a többi tantárgy akkor kerüljön hátrébb. Azokból ne legyen házi feladat, a „tanítás” az órai munkára szorítkozzék!

Annyiszor hallatjuk szavunkat mi pedagógusok is a gyerekek túlterheltsége miatt, tessék itt a lehetőség: ha tudom, hogy a növendékem kiválóan szaval, él-hal az irodalomért, kimagasló módon rajzol, akkor úgy tudom az ő elmélyülését, életpályáját támogatni, hogy a többi tárgyból visszaveszek – már ami az otthoni feladatokat érinti. Elfogadom, hogy az én órám kevésbé érdekes számára! De ettől az a gyerek még értékes!

Ezeken a dolgokon csak mi pedagógusok tudunk változtatni, kívülről nem fog jönni fordulat!

Szerző: Pinto Renato