Bárcsak!
Gyerekek. Félelmeik, fájdalmaik, szorongásaik milyen sokszor rejtve maradnak előttünk. És ítélünk viselkedésükből, indulataikból, rendeletlen füzetükből, elmaradt házi feladataikból vagy éppen rossz jegyeikből.
Egy fiatal és lelkes amerikai tanítónő, Kyle Schwartz, úgy döntött, hogy jobban megértse és segíthesse tanítványait bekukkant a látszat mögé. A gyerekeket a következő mondat befejezésére kérte:
„Bárcsak tudná a tanárom…!”
A válaszok olyan mélységeket mutattak meg, amire talán ő maga sem számított.
A szívszorító vallomások azóta bejárták a világhálót, és Amerika-szerte egyre több tanár kéri diákjait a mondat befejezésére.
A gyerekek pedig írnak:
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy nincs barátom, aki játszana velem!”
„Bárcsak tudná a tanárom, mennyire hiányzik az apukám, akit 6 éve nem láttam!”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy depressziós vagyok!”
„Bárcsak tudná a tanárom, hogy otthon nincs ceruzám, hogy megcsináljam a házi feladatomat!”
Vajon a mi gyerekeink hogyan fejeznék be a mondatot?
