Erre a pedagógusoknak is nagyon nagy szükségük lenne! Sokszor tapasztalom, hogy saját magukat is belerángatják olyan szituációkba, amiben ők sérülnek!

Fontos, hogy egy tanár is el tudjon szakadni a munkájától! Ismerős a szituáció, amikor két pedagógus találkozik az iskola falain kívül, és a következő percben máris a munkahelyükön történt dolgokról kezdenek el diskurálni. Vagy beszédes a következő eset is, ami néhány hete történt: kisebbik fiammal mentünk haza és egy darabon a tanítónénije – akit nagyon-nagyon becsülök és tisztelek – is elkisért minket. Márkó fiam rögtön elmesélte neki az esti programunkat, miszerint a nagyobb fiam kosármeccsére megyünk, és azzal lendülettel meginvitálta a tanítónénit is, hogy jöjjön velünk a meccsre! Tanítónénije kedélyesen nevetett, de azt válaszolta, hogy sajnos nem tud velünk tartani, mert otthon folytatódik a munka és még aznap – 16:30 körül zajlott a párbeszéd – amúgy sem ebédelt!

Nyilván a fenti történetből a pedagógus túlterheltsége is lejön, vagy a megfelelő munkakörülmények megléte vagy hiánya! Valahol az nagyon nem jó tendencia, hogy egy wc-re vagy egy pohár vízre sincs idő! De hát kihez legyen gerinces az ember? Mert pusztán csak másokhoz gerincesnek lenni, az önmagunk megkárosításának a rovására, az nagyon nem jó…

Egy másik példa, ami néhány évvel ezelőtt történt. Egyik idősebb kolléganőmmel beszélgettem a folyóson, aki arról számolt be, hogy az előző este a mozit követően, milyen jót beszélgettek még egy másik kollégánkkal, és a fene vigye el, miért nem tud többször ilyen élményben részesülni?

– Miért ki tiltja meg? – kérdeztem vissza, és az ő esetében egyáltalán nem az anyagiakról volt szó, sokkal inkább a saját maga által épített korlátokról!

Ami a határok felállítását illeti, nos az is egy nagyon lényeges dolog. Főleg, hogy a mai zavaros világban nem látszódnak tisztán a szerepek. Sok esetben a kolléga tovább él egy adott szituációt, mert nem tudja meghatározni a felelősségének a végpontját. Igenis vannak helyzetek, amiket én, mint pedagógus nem tudok megoldani, mert túlnyúlik a rajtam! A problémát jeleztem és a szerepem véget is ér! Persze itt nem arról van szó, hogy nem bírok egy adott osztállyal és az osztályfőnökre vagy a vezetőségre tolom át a saját felelősségem. Sokkal inkább arról van szó, hogy másik felelősségét a dologban ne vegyem át, mert az megint csak engem fog károsítani!

Igenis meg kell tanulni letenni a lantot és tudatosan időt szánni a feltöltődésre!

„A munka életünk része, de nem az egésze!” /Szabó Irén – klinikai szakpszichológus/