Egy halálbüntetésre ítélt, kivégzésre váró fogoly utolsó kívánságaként tollat ​​és papírt kért.

Az elítélt néhány perces írás után magához hívta a börtönőrt, és kérte, hogy juttassa el a levelét az édesanyjának.

A levélben a következő állt:

„Anya, ha lenne igazság ezen a világon, akkor mind a kettőnket elítélték volna, nem csak engem. Mert te is ugyanolyan bűnös vagy, mint én, te is hibás vagy azért az életért, amit ma elvesznek tőlem.

Emlékszel, amikor elloptam és hazavittem egy fiúnak a kerékpárját?

Segítettél elrejteni, nehogy apám megtudja és megbüntessen.

Emlékszel, amikor pénzt loptam a szomszéd pénztárcájából?

Velem voltál, és a bevásárlóközpontban együtt költöttük el.

Emlékszel, amikor összevesztél az apámmal, és ő ott hagyott minket?

Csak segíteni akart, mert a tanulás helyett csak lemásoltam a válaszokat a vizsgára… végül lebuktam és az iskolából is kicsaptak.

Te mindig szembementél az apámmal, a tanárjaimmal, és így nem tanultam semmit, azon kívül, hogy delikvenssé váltam.

Anya, én csak egy gyerek voltam, aki problémás tinédzserré vált, most pedig intoleráns és agresszív férfi vagyok.

Anya, én csak egy gyerek voltam, akinek korrekcióra volt szüksége, nem pedig arra, hogy mindent ráhagyjanak. De egyébként megbocsátok!

Csak annyit kérek, hogy ahány szülőnek csak tudod, juttasd el ezt a levelet, hogy tudják: felelősségük van egy gyermek felneveléséért, hogy ő olyan emberré válhasson, aki jó vagy rossz útján cselekedhet.

Köszönöm anya, hogy életet adtál, és segítettél elveszíteni.”

A te bűnöző fiad

“Tanítsuk, neveljük a gyerekeket, és nem lesz szükség arra, hogy megbüntessük a felnőtteket.”

(Püthagorasz)

Forrás: https://www.facebook.com/photo/?fbid=2135859373110579&set=a.773525199344010

Magyarra átdolgozta: Pinto Renato