„Hát kérem szépen, először is: ez még nem végleges bizonyítvány…” – Karinthy Frigyes zseniálisan fogalmazta meg, amit mi, pedagógusok és szülők, gyakran elfelejtünk a félévi vagy év végi hajtásban. 
Az érdemjegyek, az osztályzatok valóban csak „afféle lenyomatok”, egy adott pillanatnyi állapotot rögzítenek. De vajon megmutatják-e a teljes képet? Tükrözik-e a gyermek valódi tehetségét, kitartását, vagy a rejtett képességeit, amikről a számok nem árulkodnak?
Több vagy, mint egy szám! 
Vajon hányszor határoztuk meg egy gyermek hangulatát – vagy akár a saját szülői büszkeségünket – egyetlen tollvonással a naplóban?
Az osztályzat olyan, mint egy pillanatkép: megmutatja, mi történt aznap abban a 45 percben. De vajon megmutatja-e:
a gyermek kitartását, amivel órákig próbálkozott? a kreativitását, ami nem fért bele a javítókulcsba? az emberségét, amivel segített a padtársának? vagy azt a rejtett tehetséget, ami csak később, a „szabad legelőn” fog kibontakozni?Ahogy egy vásáron a „fáradt külső” mögött is egy hős rejtezhet, úgy egy gyengébb jegy mögött is ott egy értékes, csodálatos ember. Az osztályzat egy visszajelzés a tudás egy szeletéről, de nem ítélet a gyermek egészéről.
A kérdés csak az: mi mit nézünk? A számot a füzetben, vagy a csillogást a szemében, amikor végre megért valamit? 
Ti, mit gondoltok? Volt olyan élményetek, amikor egy „rossz tanulóból” lett az életben a legsikeresebb ember, vagy fordítva? Beszélgessünk róla a kommentekben! 
