Van egy legenda a röplabda világában, 𝐉𝐮𝐥𝐢𝐨 𝐕𝐞𝐥𝐚𝐬𝐜𝐨, akit nemcsak az eredményei miatt tisztelnek, hanem azért, ahogyan az emberekkel bánt. Ő nemcsak ’ütőket’ és ’feladókat’ látott, hanem jellemeket. Az ő tízparancsolatát simán kitehetnénk minden tanári falára is, mert pontosan arról szól, hogyan hozzuk ki a legtöbbet a srácokból – és magunkból is.
Íme, hogyan festene Velasco bölcsessége az osztályteremben:
𝟏. 𝐍𝐞 𝐜𝐬𝐚𝐤 „𝐥𝐞𝐭𝐚𝐧𝐢́𝐭𝐬𝐝”, 𝐚𝐝𝐝 𝐞𝐥 𝐧𝐞𝐤𝐢𝐤! 
Az edző nem elvégzi a munkát a játékos helyett, hanem meggyőzi, hogy érdemes megcsinálni. Mi se csak töltsük a fejeket – csináljunk kedvet a felfedezéshez!
𝟐. 𝐇𝐢𝐛𝐚 𝐯𝐚𝐧? 𝐎𝐤𝐨𝐭 𝐤𝐞𝐫𝐞𝐬𝐬, 𝐧𝐞 𝐛𝐮̋𝐧𝐛𝐚𝐤𝐨𝐭! 
Ha a fél osztály egyes lett, ne azt keressük, ki a „lusta”, hanem azt, hol csúszott el a megértés. A hiba egy GPS-jel, ami mutatja, merre kell újratervezni.
𝟑. 𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐤𝐢𝐧𝐞𝐤 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐞𝐠𝐲 „𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭”. 
Egy osztályközösség ott kezdődik, hogy tisztázzuk a szerepeket. Nem mindenki zseni matekból, és nem mindenkiből lehet csapatkapitány vagy hangadó. De mindenki fontos láncszem – ha érzi, hogy az ő helye is számít. Ha tiszták a keretek, nincs felesleges könyöklés, csak közös munka.
𝟒. 𝐔̈𝐧𝐧𝐞𝐩𝐞𝐥𝐝 𝐦𝐞𝐠 𝐚 𝐛𝐨𝐭𝐥𝐚́𝐬𝐨𝐤𝐚𝐭! 
Emlékeztek, amikor a totyogó gyerekünk először fenékre huppant? Nem adtunk neki egyest, hanem biztattuk: „sebaj, mindjárt megy az!”. Az iskolában ez valahogy átvált piros tollas vadászatba. Ha a gyerek látja, hogy a tévedés nem a világ vége, hanem csak egy kanyar az úton, akkor nem lefagyni fog, hanem bátran próbálkozni. A hiba a tanulás mellékhatása – ünnepeljük meg a bátorságot, hogy próbálkozott!
𝟓. 𝐀 „𝐢𝐠𝐞𝐧, 𝐝𝐞…” 𝐧𝐞𝐦 𝐥𝐞́𝐭𝐞𝐳𝐢𝐤. 
Vagy „igen”, vagy „nem”. A következetlen határok (a „majd most elnézem, de amúgy nem szabadna”) csak összezavarják a srácokat. A tiszta beszéd biztonságot ad.
𝟔. 𝐃𝐢𝐜𝐬𝐞́𝐫𝐝 𝐚 „𝐥𝐚́𝐭𝐡𝐚𝐭𝐚𝐭𝐥𝐚𝐧” 𝐣𝐨́𝐤𝐚𝐭 𝐢𝐬! 
Ne vedd természetesnek a csendes szorgalmat. Annak a gyereknek is jár a „szép volt”, aki „problémamentes”, és nem csak annak, aki végre nem rágta szét az összes ceruzáját.
𝟕. 𝐈𝐫𝐚́𝐧𝐲 𝐚 𝐦𝐞́𝐥𝐲 𝐯𝐢́𝐳! 
Néha nekünk kell belöknünk a diákot az ismeretlenbe. Úszni nem a parton, elméleti rajzokon tanítunk meg valakit, hanem ott, ahol már nem ér le a lába. Maradjunk a parton mentőövvel, de hagyjuk, hogy tempózzon!
𝟖. 𝐊𝐞́𝐫𝐝𝐞𝐳𝐳 𝐫𝐚́: „𝐌𝐢𝐞́𝐫𝐭?” 
Hányszor ugrunk bele egy konfliktusba a diákunkkal vagy a kollégánkkal anélkül, hogy tudnánk a valódi okot? „Miért nem hoztad a felszerelést?” mögött néha egy elfelejtett táska, néha meg egy családi dráma áll. Ha ítélkezés helyett először kérdezünk, a konfliktus fele elpárolog, a maradék meg megoldhatóvá válik.
𝟗. 𝐍𝐞𝐦 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭𝐬𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫𝐫𝐞 𝐚𝐤𝐭𝐚𝐭𝐨𝐥𝐨𝐠𝐚𝐭𝐨́ 𝐞́𝐬 𝐫𝐨𝐜𝐤𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐫. 
Aki hatni akar a srácokra, annak mernie kell felrúgni a sablonokat és belevinni a saját egyéniségét. A „biztonsági játékból” ritkán lesz felejthetetlen óra.
𝟏𝟎. 𝐀𝐤𝐢 𝐠𝐲𝐨̋𝐳, 𝐚𝐳 𝐮̈𝐧𝐧𝐞𝐩𝐞𝐥; 𝐚𝐤𝐢 𝐯𝐞𝐬𝐳𝐢́𝐭, 𝐚𝐳 𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐚́𝐳𝐤𝐨𝐝𝐢𝐤. 
Ne magyarázkodjunk, hogy „ilyenek a mai gyerekek”. Keressük meg a módját, hogy győzzünk velük minden nap. Aki tanít, az ünnepeljen a csapattal!
𝐍𝐚, 𝐤𝐢 𝐣𝐨̈𝐧 𝐯𝐞𝐥𝐞𝐦 𝐦𝐚 𝐚 𝐦𝐞́𝐥𝐲 𝐯𝐢́𝐳𝐛𝐞? 
/Az átiratot készítette: Pinto Renato/
