Egyszer a radír megkérdezte a ceruzát: – Hogy vagy, barátom?

A ceruza dühösen válaszolt: – Én nem vagyok a barátod, utállak!

A radír meglepetten és szomorúan kérdezett vissza: – De miért?

Mire a ceruza: – Mert mindig kitörlöd, amit írok.

A radír, hogy tisztázza a helyzetet így szólt: – Csak a hibákat javítom.

– De miért csinálod? – kérdezte a ceruza.

– Én csak egy radír vagyok, ez a munkám.

– Ez nem munka – vágott vissza a ceruza.

Erre a radír így válaszolt: – Az én munkám ugyanolyan hasznos, mint a tiéd.

A ceruza kemény hangon így szólt: – Tévedsz, és gőgös is vagy, mert aki ír, az sokkal jobb annál, mint aki csupán töröl.

A radír így válaszolt: – Szerintem a téves dolgok eltávolítása, ugyanolyan fontos, mint a helyes dolgokat papírra vetése.

A ceruza egy darabig néma maradt, majd egy csipetnyi szomorúsággal így szólt: – De mindennap kisebbnek látlak.

A radír így válaszolt: – Mert minden alkalommal feláldozok egy kicsit magamból, amikor kitörlök egy hibát.

A ceruza rekedt hangon így szólt: – Én is alacsonyabbnak érzem magam, mint korábban.

A radír így vigasztalta: – Nem tehetünk jót másokkal, ha nem vagyunk készek feláldozni magunkból valamit. Aztán kedvesen ránézett a ceruzára, és megkérdezte: – Még mindig utálsz?

A ceruza mosolyogva válaszolt: – Hogy gyűlölhetnélek, amikor ennyi áldozatot hozol?

Minden nap úgy ébredünk fel, hogy eggyel kevesebb napunk van hátra.

Ha nem tudsz ceruzaként mások boldogságának írója lenni, légy jó radír, amely eltüntetheti a fájdalmaikat, és reményt és optimizmust vet a lelkükbe, emlékeztetve őket arra, hogy a jövő szebb is lehet!