Kiválasztani gyerekünk számára a legmegfelelőbb iskolát, bizony jó néhány esetben feladja a leckét a családoknak. Pedig ez egy olyan feladat, amelynél nem árt, ha törekszünk a legjobb megoldásra. Elöljáróba bocsátom, hogy 14 évesen semmi olyan dolog nem dől el, amin felnőttként ne lehetne változtatni. A megfelelő intézmény megtalálása – túl azon, hogy megkapja a diák az érdeklődési körét kielégítő ismereteket – azonban mégis fontos abból a szempontból, hogy miként fognak telni gyerekünk legszebb fiatalkori – középiskolás – évei, vagy éppen kik mellé fog kerülni az iskolapadban.
Óva inteném szülőtársaimat attól, hogy pálcát törjenek gyerekük feje fölött azért, mert a központi írásbeli felvételein nem az előzetesen várt pontokat kapta. Ne feledjük életükben először mérték meg őket olyan éleshelyzetben, amelyet követően nincs esély a javításra, és ami nagyban hozzájárul ahhoz, hol folytathatják tanulmányaikat.
Sok tanulónál persze ez a fajta megmérettetés nem okoz gondot. De vegyük tudomásul, hogy vannak olyan diákok is – felnőttek is! – akik leblokkolnak a stressz hatása alatt, és nem azt nyújtják, amit igazából tudnak. Ne ítéljük el őket egy életre! Bízzunk bennük, mert ebben a periódusban pontosan a támogatásunkra van a legnagyobb szükségük!
Az idei feladatokról röviden csak ennyit fűznék hozzá:
Véleményem szerint a feladatsor (magyar) pontosan azt a szemléletet tükrözi, amit évtizedek óta a magyar oktatás: olyan ismereteken méri, ítéli meg a gyerekeket, amelyek semmit sem tesznek hozzá ahhoz, hogy később megállják a helyüket az életben!
A felnőttek is lefagynának a válaszadáskor egy olyan állásinterjún – mert valahol ez is az – ami számukra ismeretlen nyelven folyik! Gondolom a felnőtt is csalódott lenne egy ilyen szituban, pláne egy 14 éves kialakulatlan gyerek. De most tényleg az dönti el, hogy a gyerek melyik iskolába megy, hogy felismeri-e egy halandzsa szövegből a képzőt, jelet, ragot. Már elnézést, de mihez kell, hogy egy 8. osztályos gyerek elmagyarázza a birtoktöbbesítő elméleti alapjait bármilyen helyzetben? Valóban attól lesz valaki értékesebb, hogy egy a zűrzavarban, az időszorításában felismeri a birtoktöbbesítőt?
Nagyon sok felvételiző rengeteg energiát fektetett abba, hogy jól süljön el a dolog! Ők vajon mit éreznek, hogy elhullajtottak a semmire 10-15 pontot.
Természetesen fontos, hogy a gyerekek helyesen írjanak, fogalmazzanak, szöveget értelmezzenek! Az igazi hangsúlyt pontosan erre kellene fektetni! A feladatokra összesen 45 perc volt. A szövegértési feladat és a fogalmazás kb. 30 percet igényelt. A maradék 8 feladatra – amelyből négy meglátásom szerint teljesen haszontalan – így maradt 15 perc! Kreativitás itt pontosan ahhoz kellett, hogy a maradék időben, hogyan ne pánikoljanak be, értelmezni tudják a megoldandó feladatokat és korántsem biztos, hogy ahhoz, hogy az évek alatt magukba szívott tudás alkalmazásáig eljussanak. Ráadásul a felvételi egyszeri és megismételhetetlen alkalom, ami csak fokozta a stresszhelyzetet…
Nyakunkon tehát a továbbtanulás! Ideális esetben – és szerencsére sok ilyen van – gyerekünk számára az adott iskola megtalálása nem jelent gondot. Egy jó érdemjegyekkel bíró diák például egy 60-70 pontos felvételivel zökkenőmentesen kerülhet be az általa választott iskolába, vagy tudatos szakmaválasztással akár kevésbé jó tanulmányi eredménnyel is – persze az az eredmény lehet kitűnő is – be lehet kerülni a vágyott intézménybe.
Véleményem szerint azonban, az esetek legalább negyedében kényszerből választanak a családok iskolát. Sőt, ami színezi a dolgot, a középiskolák is számos alkalommal szintén szükségszerűségből fogadják a diákokat. Az alapproblémám az, hogy a rendszer – hosszú-hosszú évtizedek óta – nem nyújt alternatívát azon diákok számára, akik nem minden területen nyújtanak kiemelkedőt. Az ő esetükben egyrészt megakadályozza, hogy az egyéniségüknek megfelelő iskolába kerüljenek, másrészt rögtön egy olyan pálya felé orientálja őket, amelyek nem biztos, hogy kielégítik kíváncsiságukat.
Mielőtt belekezdenék abba, mitől gondolom kényszerválasztásnak kb. minden 4. tanuló estében a 8. évfolyamos iskolaválasztást, érdemes megnézni, hogy mi is a választék.
A mostani továbbtanulás előtt állók – szándékosan kerülöm a pályaválasztás elnevezést, mert úgy gondolom, irreális követelmény elvárni azt, hogy kamaszkorban megtaláljuk a megfelelő irányvonalat – három iskolatípus közül választhatnak. Az, hogy melyikbe kerülnek be nagyban függ a felvételi vizsga sikerességétől, illetve a 7. év végi és a 8. félévi tanulmányi eredménytől.
Ahhoz, hogy megértse a Tisztelt olvasó, az általam vélt kényszerhelyzetet, érdemes először arról szót ejteni, hogy a populáció csökkenése miatt az utóbbi évtizedekben milyen változások történtek az egyes iskolatípusok gyermekanyagában.
A gyereklétszám fogyatkozása ugyanis, az egész középfokú oktatás területén érezteti hatását: a gimnáziumok beszippantják azokat a gyerekeket is, akik korábban nem kerülhettek volna oda – akár egy-egy 3-as osztályzattal is a gimnáziumok tagjaivá lehet válni – ez a jelenség, pedig kihat a technikumok életére. A kevesebb tanuló ellenére, hogy ne kelljen iskolát bezárni – én sem vagyok híve – a technikumok is rákényszerülnek arra, hogy felvegyenek olyan diákokat, akiknek korábban esélyük sem lett volna oda bekerülni. A szakképző iskolák vannak a legrosszabb helyzetben őket ugyanis, a legnehezebben motiválható tanulók választják.
Az imént vázolt helyzet orvoslására mi lehet a jó megoldás?
Az egyik tendencia, hogy a gimnáziumok irányából a szakképzés felé próbálják terelni a diákokat, és vonzóvá tenni a különböző szakmákat. Ebből a szempontból nagyon jó kezdeményezés a szakképzési centrumok által megvalósított műszaki kavalkád – a vírushelyzet miatt ebben a tanévben nem valósulhatott meg – amikor is az adott szakképzési centrum tagintézményei egy napos látogatást tesznek az általános iskolákban és látványos bemutatókkal, előadásokkal próbálják népszerűsíteni – alsósoknak, felsősöknek egyaránt – a különböző szakmákat, felhívva a figyelmet, hogy kétkezi munkával is jó lehet érvényesülni.
A műszaki vonalra való átcsábítás azonban nem oldja meg a gyermeklétszám csökkenésének következtében jelentkező problémát, és azok számára sem nyújt vigaszt, akik azért orientálódnak a szakképzés felé, mert nem fértek be a gimnáziumi keretbe vagy teljesen bizonytalanok még az iskolaválasztás időpontjában. Arról pedig ne feledkezzünk meg, hogy a technikumokban ugyanazt az érettségi vizsgát kell teljesíteni majd a tanulóknak, mint a gimnazistáknak, és mellette ott vannak még a szakmai tantárgyak is, amelyeket – ha már az adott képzést választották – teljesen jogosan számon kérnek tőlük, mert elengedhetetlen feltétele a tanult szakmának.
Mit lehet vajon tenni? Változtatni a súlypontokon és a követelményrendszert az adott gyermekanyaghoz igazítani, vagy színesíteni az iskolatípusok kínálatát?
Az igazat megvallva az oktatás szerkezetén belül – leszámítva, hogy a szakközépiskolák elnevezésén évente változtatnak – évtizedek óta csekély a változás! Úgy gondolom, hogy a mai világ az emberek igényeivel, és benne a diákok, családok tarkaságával, százszorta sokoldalúbb annál, hogy a 3 iskolatípus közül valamelyikbe begyömöszöljük a gyerekeket! Ez még akkor is igaz, ha az iskolatípusokon belül rengeteg a kínálat s, mint láttuk például a technikumok esetében a jövőben biztosított lesz egyfajta rugalmasabb átjárhatóság. Az a diák, aki a 10. évfolyam végén a környezetvédelmi ágazatból áttér a vízügyi ágazathoz, még ugyanazon rendszer része marad!
Nos, nézzük meg, mi az, ami véleményem szerint segíthetné az iskolaválasztást?
– Személy szerint nagyon hiányolom a palettáról az olyan alternatív iskolákat, amelyek sokkal jobban koncentrálnak az egyénre és nagyobb kibontakozást biztosítanak a saját érdeklődési körben történő elmélyedésre. Az intézményt nem jellemzi a „versenyistállós” szemlélet. Ráadásul jobban tolerálja a későn érő tanulókat, akiknek lelkületéhez inkább a gimnázium áll közelebb, ám tanulmányi eredményük és/vagy a felvételijük miatt nem találják meg saját maguk számára a megfelelő iskolát. Számukra mi jóval kecsegtet a középfokú oktatás? Választanak egy szakmát, vagy valamilyen úton-módon mégiscsak bekerülnek egy gimnáziumba?
– Fontosnak tartanám továbbá a különböző iskolatípusokon belül olyan differenciált szakok indítását, amelyek jobban figyelembe veszik a tanulók egyéni érdeklődési irányát, eltérő képességeit! Ha például egy gyereknek jó érzéke van a reáltárgyakhoz, akkor csak a reáltárgyakból elért eredményei számítsanak bele a felvételijébe.
– Jó lenne az is, ha az általános iskolák tananyagrendszere teljes mértékben szinkronba kerülne a központi írásbeli vizsgán teljesítendő feladatokkal. Ha már egyszer a középiskolák kb. 80%-ba történő bekerüléshez kötelező a felvételi vizsga, akkor magyarból és matematikából olyan dolgokat tanítsunk, ami része az írásbeli vizsgának. Teszem azt, ha nem kell a felvételin a Pitagorasz-tétel, akkor miért azt gyakoroltatjuk a vizsga előtt napokon? Nem ér rá később?
– Magát a központi felvételit egyébként úgy, ahogy van eltörölném. Most tényleg az alapján teszünk különbséget a tanulók között, hogy a mássalhangzótörvényeket felismeri? Szerintem bőven elég, ha a szabály alkalmazásával helyesen le tudja írni a szavakat. A szövegértésre, fogalmazásra, ami meg tényleg fontos, nem marad ideje a feladatok töltelék jellege, vagy inkább „nyalkabalgasága” miatt!
A központi vizsgával az is a bajom, hogy nem biztosítja az esélyegyenlőséget! Egy vizsga sikeressége nem múlhat azon, hogy melyik iskolából érkezik a tanuló. Az egyik helyen például sikerült eljutni a tananyag végéig, a másikon nem. Az egyik helyen volt idő a különböző feladattípusok begyakoroltatására, a másikon meg nem. Továbbá érdekes lenne annak a vizsgálata is, hogy pl. egy 4-5-ös osztályzattal rendelkező, miért ír csupán 50 pontos összfelvételit úgy, hogy korábban becsületesen végig gyakorolta a feladatsorokat, rengeteg időt beleölve a felkészülésbe?
Zárásként pedig álljon itt néhány gondolat a szülők felé. Iskolaválasztáskor mindig abból induljunk ki, ami a gyerekünk egyéniségének legjobban megfelel. Felelős anyaként, apaként mindenképpen tartózkodjunk attól, hogy a saját beteljesületlen álmainkat valósítsuk meg gyerekünkön keresztül, és egy olyan út felé orientáljuk, ami meghaladja teljesítőképességének határát.
Természetesen arról se feledkezzünk meg, hogy ez a periódus a tanulók számára sem egyszerű. Egy-egy rosszabbul sikerült vizsga ugyanis csorbát ejthet a gyerekek önértékelésében. Most kell csak igazán a kölykünk mellé állni! Ne feledjük, számos olyan értéke van, amit az a fránya feladatsor nem biztos, hogy mér!
Kitartást minden szülőtársnak és diáknak az elkövetkezendő hetek, hónapok izgalmaihoz!
Üdvözlettel: Pinto Renato
Kép forrása: http://ideak.godinemeth.hu/