Lassan 100 éve látjuk ugyanazokat a hibákat! Vajon miért nem változtatunk?
1. 1930. Szent-Györgyi Albert gondolatai az oktatás helyzetéről:
„Az a hallgatóság, amelyet a kezem alá a középiskola küld, minden vele született tehetsége mellett is, kevés kivétellel, nem csak tudós képzésre, hanem minden nemű felső kiképzésre teljesen alkalmatlan. Annak az előzetes kiképzéséről el lehet mondani a rövid orvosi jelentés szavait: az operáció sikerült, a beteg meghalt. A tanítás jó volt, a gyermeket megölték, abból a 12 évi magolás és drukkolás kivert, kigyilkolt minden eredetiséget, minden érdeklődést. Azt már semmi más nem érdekli, minthogy hányadik lap aljától hányadik lap tetejéig kell a leckét megtanulni, […]
Az iskolában a gyermeki lélek minden erénye, a pajkosság, a vidámság, az elevenség bűn. A gyermeki lélek tudásra való szomját magolással és fenyegetéssel, élettelen tanítással elégítik ki. És mikor 12 év után ilyen előkészítéssel a serdülő ifjút hozzánk küldik az egyetemre, mi az után tanítjuk, tanítjuk és tanítjuk őket. És amikor az után további 5 év alatt végleg megfosztottuk őket a szabad cselekvés és gondolkodás minden képességétől, akkor hirtelenül kilökjük őket az életbe, és még a végén azon csodálkozunk, hogy ott nem tudnak a saját lábukon megállni, és hogy ez a szegény ország nem tud a maga nyomorúságából kivergődni.”
2. Állapotleírás az 1950-es évek oktatási helyzetéről (Bakonyi Pál – Fehérvári Gyula, Társadalom és nevelés, i.m. 14.o.):
„A pedagógusok körében egyre inkább eluralkodott egy olyan hangulat, amely a tehetetlenség érzésében nyilvánult meg, és amelynek következtében egyre többször hallottuk, hogy ezt a lemondó hangsúlyú mondatot: ’Így nem lehet nevelni.’ Úrrá lett a nehézségek elől való meghátrálás és az iskolai nevelés nemcsak a sokszor tényleg túlfeszített követelmények mögött maradt el, hanem még azokat a lehetőségeket sem használta fel, amelyeket a társadalom pozitív erői nyújtottak. Az egyetemek panaszkodtak az érettségizettekre, a középiskolák gyengének tartották a 14 évesek felkészültségét, a felsőtagozatos tanárok a hibák forrását az alsótagozatban keresték. Az idősebb tanárok bírálták a fiatalokat, mert ’képzetlenek’, a fiatalok idegenkedtek az öregektől, mert ’merevek’. Az oktatási osztályok szerint nem volt elég erős az igazgatói kar, az igazgatók azt mondották, ilyen pedagógusokkal nem lehet eredményeket elérni. A tanárok és tanítók arról beszéltek, hogy a szülők nem segítik az iskolát, sőt a családi kör fékezi az iskola lendületét. De a szülők egy része kifogásolta, hogy a pedagógusok nem eléggé tartanak lépést a társadalmi fejlődéssel. A szülők másik – nagyobb része, éppen fordítva, visszakívánta a régi nevelési eszközöket …” –
3. Andor Mihály (1980): Dolgozat az iskoláról.
„Közismert, hogy az általános iskolából újabb és újabb generációk kerülnek ki, akik nem tanultak meg olvasni a szó kulturális értelmében, de nem tanultak meg olvasni a szó technikai értelmében sem. Ne beszéljünk a szótagolva-nyögve olvasó ipari tanulókról, beszéljünk csak arról, hogy nemzetközi összehasonlító olvasásgyorsasági és olvasás-megértési vizsgálatban Magyarország – a kulturális forradalom harmadik évtizedében – minden iskolafokon az utolsók között „végzett”.
Újabb és újabb generációk kerülnek ki az általános és középiskolákból, sőt újabban az egyetemekről és főiskolákról is, akik nem tudnak helyesen írni és beszélni, akiknek történelmi szemhatára az előző napi uzsonnáig terjed”
4. Gyarmathy Andrea visszaemlékezése az 1980-as évek végéről:
„Még iskolapszichológus korszakomban szembesültem a most megírt problémával. […] Egy mamut iskolában (2600 diák) küzdöttem a pedagógusokkal és gyerekekkel együtt, hogy élhetővé tegyük az élhetetlent. Próbáltam meggyőzni a tanárokat, hogy merjenek módszert váltani, mert nincsen vesztenivalójuk.
Mutogattam a felejtés görbéjét, amely szerint a gőzgép hatékonyságának szintjét sem éri el a tanultak megtartása, és javasoltam, hogy nézzük meg, hogyan működik ez a tananyagra.
A szaktanárokat arra kértem, hogy adjanak fel 3 olyan kérdést a tantárgyukból, amelyekre minden 8. osztályos diák válaszolni tud, de nem a 8. osztályos tananyagból való. Az így kialakított kérdőívet mint műveltségi felmérést adtuk a gyerekeknek, és azzal motiváltuk őket, hogy a középiskolai ajánlásba (akkor még volt ilyen) a jó teljesítményt beírjuk. Az eredményt megdöbbenve látták a tanárok és én is: 50 százalék. Vagyis a legalapvetőbb, kevés kis tananyagnak is csak a felére emlékeznek a gyerekek.”
5. 2007. Vekerdy Tamás véleménye az oktatásról:
„A svéd érettségizettek sokkal jobbak értő olvasásban, mint a magyar diplomások. Hogy lehet ez? Egy viszonylag friss vizsgálat szerint Norvégiában és Svédországban a negyedikes gyerekek a nemzetközi átlag alatt vannak ebben, a magyarok és a csehek felette. Eltelik néhány év, és 15 évesen a norvégok és a svédek már magasan az átlag felett teljesítenek, a magyarok és csehek pedig mélyen alatta. Az előbbi országokban ugyanis tudják, hogy az olvasás kulturális alapkészség. Készséget pedig nem lehet gyorsan kifejleszteni, csak lassan, visszatérően, sokszor, de egyszerre csak keveset gyakorolva. Ráadásul ezekben az államokban nem hagyják abba az olvasástanítást. Hatodikban, nyolcadikban történelem és biológia és más órán is gyakoroltatják a tanárok, ha kell, az olvasást. Ott nem az adott tananyag felejtésre történő pillanatnyi bebiflázása a lényeg, hanem a készségek kialakítása és stabilizálása. […]
Nem kell haladni a tananyaggal! Vizsgálatok bizonyítják, hogy a tanult anyag 75 százalékát az eminens is garantáltan elfelejti. Sőt, újabb vizsgálatokból tudjuk, hogy a 20-30 éves felnőttek a gimnáziumban megtanult anyag 9 százalékára emlékeznek úgy, hogy azt használni is tudják a mindennapi életben. 91 százalékot tehát feleslegesen tanultak meg! Ki tudja megmondani pontosan – ha nem használja a mindennapjaiban – hogy mi az a kovalens kötés, kotangens függvény vagy citromsavciklus?” –
6. 2015. Scheer Katalin író:
„Ez az általános műveltségnek nevezett adathalmaz a legnagyobb ludas a gyerekek túlterheltségében, mi mégis foggal-körömmel ragaszkodunk hozzá évtizedek óta, annak ellenére, hogy közben a világ körülöttünk a felismerhetetlenségig megváltozott. Ami engem illet, ha holnap belöknének egy érettségi vizsgára, legalább három tárgyból tutira megbuknék. De nem hiszem, hogy sok olyan felnőtt akad, legyen bármilyen magasan kvalifikált is a saját területén, akinek máig kisujjában van a teljes gimnáziumi tananyag. […]
Az iskola azzal kérkedik, hogy az életre tanít, miközben mesterséges szigetet hoz létre a gyerekek számára, ahol a tanárokon kívül csak a kortársaikkal találkozhatnak, ahol arra kényszerítik őket, hogy 45 percenként csengőszóra más és más üzemmódra állítsák az agyukat, ahol kijelölik számukra, mi a fontos ismeret és mi nem, és ahol számokkal minősítik a teljesítményüket.”
7. 2016. Nahalka István oktatáskutató gondolatai:
„A tantervekben túl sok a tananyag, ennek pedig az az eredménye, hogy a gyerekek a többől valószínűleg kevesebbet fognak megtanulni. A kevesebb egész egyszerűen többet érne. De ez a teljes tartalmi szabályozási rendszernek a felülvizsgálatát igényli.”
Összeállította: Pinto Renato